2008. április 26., szombat

» Ma

9:45 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Néha van az úgy, hogy azt érzed üres vagy. Köd van a szemed előtt, s nem látsz. Úgy érzed dolgozol, de tulajdonképpen nem haladsz semerre. Elég nehéz kitörni ebből. Légvárakat építeni könnyű, cselekvésre adni a fejed nehéz.

2008. február 14., csütörtök

» Nem írok valnetin napi blogot.

14:37 | írta: d_laci | 4 komment

Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot. Nem írok valnetin napi blogot.

2008. február 11., hétfő

» A mai napon

7:07 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Mikor megtudod, hogy valami baj van, örülsz, ha azt mondják, hogy van rá megoldás. Sokáig várakozol arra a bizonyos megoldásra, hátha addig magától elmúlik a probléma. De mikor már látod, hogy nem múlik el, akkor kezdesz reménykedni, hogy a megoldás után minden jobb lesz, el fog múlni. Addig mondod ezt magadba mígnem önszugerációvá alakul át. S ennek köszönhetően lehet már nem is az fog segíteni, hogy a megoldás eljön. Mert lehet, hogy az csak a fejedben fog működni, a tudatodban, de neked jó lesz így is, mert jobban érzed majd magad tőle, hisz már annyira tudod, hogy ez jó lesz neked, hogy mást nem is tudsz elképzelni.

2008. január 25., péntek

» Alkoholos mámor

2:10 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Két Tükör a wc-ben, megjelenik egy kéz, egy dobozzal, amelyben, két ujj van. Megsütjük, s elfogyasszuk, mikor belép két rabruhába öltözött ember, akiknek egy-egy toll van a kezükben, és leírják, hogy mit éltek át, két évvel ezelőtt. Voltak egy szigeten, ahol egy csónakkal elmenekültek Törökországba, de ott nem találkoztak csak disko people-al. Két lába volt a tyúknak is...

Gitároznak, és van időomlás, Vonnegut is megmondta, ha a papát nem dobják a vízbe, a hó friss marad, de ha igen, akkor az ágyon, a szélben fog megrohadni. A rádió zúg, lerohanják a sok tárgyat, a színek összemosódnak, az androgünök jelennek meg, kísérteties megvilágításban...

Bekentük Sárral anus nénit, és a szép fehérre meszelt házt. Aztén elmenekültem sírva nagyapám elől. Mikor megbüntettek szíjjal vertek el. Majd egy diszkóba vagyok, sok csaj táncol mellettem. Balkáni zene szól, egy szőké szubjektívje. Táncol, nagy mellei vannak, de nem akar semmit, csak riszálja magát. Megfogom a seggét, megrázza a seggét, és már a tengerparton vagyok, egy láb rugdossa szét a fejemet...

2007. december 31., hétfő

» Álom-valóság

4:31 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Megvan a memory stick-em, gondoltam magamban(Mielőtt Kolozsvárról indultam volna, akkor vettem észre, hogy nincs meg s eszeveszetten kezdtem keresni a lakásban, mert valahol ott van. De sehol semmi). Vodafone-os tartón van rajta, minden stimmel.Akkor tudatosult bennem, hogy ez csak egy álom, úh gondoltam magamban, ha gyorsan bedugom a számítógépbe és lemásolom róla a számomra fontos adatokat nem lesz semmi baj. Be is tettem, de akkor kiderült, hogy nem is az én stickem. Nagyon jól eső érzés volt megtalálni, hiszen azon erőlködtem, hogy ne ébredjek fel semmiképp, mielőtt át nem másolom az adatokat róla.  S nem ébredtem fel, de a kudarc, kudrac maradt. S ez csak akkor tudatosult bennem, mikor leültem ma a gép elé, avval a tudattal, h megvan, s eszembe jutott, hogy nem is.

2007. december 27., csütörtök

» Apám mondta II.

7:30 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

És még azt is mondta apám, hogy annak idején, '89-ben már volt színes tv-nk. Nem is akármilyen, hanem egy szép (színes :), nagy Grundig márkájú televízió. Nagy szó volt ez akkor, mikor az ember, a két kezén meg tudta számolni hány embernek van színes tv-je a városban. Főleg, hogy nem is hazai márkájú volt, hanem külföldi, ha jól tudom német gyártmányú. Igen, én is emlékszem milyen nagy szó volt, mikor szóltak a szüleim, hogy színes tv-nk van, nagy lázba jöttem a hír hallatán. A következő emlékem evvel kapcsolatban az, mikor bevezették a lakásunkba a kábeltelevíziót. Az rémlik, hogy apám jó sokáig fennmaradt, hogy minden csatornát be tudjon fogni. Másnap reggel boldogan újságolta, hogy még az MTV (Music Television) is bejött, s valami dereng, hogy mikor bekapcsolta vmi szépiás klip ment, a tengerpartot lehett látni. Akkor még az MTV is más volt és apám is vevő volt az akkori zenére. Akkor.

2007. december 26., szerda

» Apám mondta

3:21 | írta: d_laci | 1 komment

Karácsonyfa díszítés közben, szüleim felidézték a régi karácsonyaink emlékét. Újra elmondták, hogy egy éves koromban felborítottam a karácsonyfát, s majdnem minden dísz összetört rajta, s azután vették meg a törhetetlen, flexibilis díszeket, amelyek még most is megvannak. S persze előkerültek a forradalmi emlékek is. Egyszerűen csak arra voltam kíváncsi, h mit csináltak a szüleim akkor este mikor megtudták, h vége a rendszernek. De nehezen lehetett apámből kiszedni, mert egy mondat után, a válasza mindig egy elemzésbe fordult át, az akkori eseményekről, a mai szemszögből nézve. De mindezek ellenére kiszedtem belőle, hogy mikor megtudta mi történt, kiment az utcára, a nagy tömegbe. Mindenki ölelkezett, puszilózott, akár ismerték egymást, akár nem. Mesélte, h a Tv-ben figyelték, h mi történik, nézték a Panoráma interjúját Tőkéssel. Akkor nem tűnt gyanúsnak neki még, h miként lehetséges ez, h az akkori szeku, miként engedte ezt meg, s ráadásul két egymást követő nap. Miért nem hallgattaták el? Apám azt hitte, hogy az interjú másnapján Tőkést már szalámiban fogják megenni.

2007. december 7., péntek

» Talán betegség?

18:06 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Néha úgy érzem, h láthatatlan veszélyek fenyegetnek. A nyílt utcán képzelődöm, baleseteket képzelek el, amelyek velem történnek. Mikor két parkoló autó közt kell átmenjek mindig sietek, mert valamiért az az érzésem, hogy jönni fog egy másik gépkocsi, ami nekimegy az egyik parkoló autónak s nekem eltöri mind a  két lábam + a nyolcadikon lakom, s azt szoktam képzelegni, hogy az egész tömbház összeomlik s megpróbálom elképzelni, hogyan fognak az epületdarabkák elrendeződni felettem. A harmadik az, hogy milyen érzés lehet, ha a fejedet hátulról átlövik? Vagy mi játszódhat le benned mikor a nyolcadikról ugrasz le?

2007. november 25., vasárnap

» ........

12:48 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Az a helyzet, h talán most először életemben tudom, h mit akarok kezdeni az életemmel rövid távon. Nem sokszor fordult ez elő eddig, tulajdonképpen soha. Egy kicsit megnyugtató érzés. De most a nagyon közeli jövő nyugtalanit félek az ötlettelenség állapotától, a másba való menekülés nem segit ezen, valószinüleg meg kell erőszakoljam magam, mert másképp nem fog menni. Különben ki akarom próbálni majd, h milyen álkoholos állapotban alkotni, talán összejöhet vmi jó. Pedig csak 3 hét, s tudom, h elmúlik az egész. De addig munka, munka hátán, idő meg sehol, csak Red Bull folydogál csendesen az ereimben...

2007. november 9., péntek

» Legyen végre katasztrófa!

6:47 | írta: d_laci | még nincsenek kommentek

Luis Bunuel, Utolsó leheletem című könyvének végső fejezetében annak a kívánságának adott hangot, hogy nem bánná, ha valamilyen katasztrófa 2 milliárd embert megölne a Földön. Egy olyan katasztrófát szeretett volna amit, nem ember idéz elő, hanem a természet okoz halálos vírus, földrengés vagy vmi hasonlók formájában. Azt is írta még, hogy szeretne tízévenként felkelni a sírból, és elmenni a legközelebbi újságoshoz, hogy megtudja miként alakulnak a dolgok a Földön, ill. környezetében. Ha ma felkelne biztos örömmel látná, miként halad a világ a számára oly kívánatos katasztrófák felé. Ma olvastam a National Geographicban, hogy a gleccserek, az Antarktisz és a grönlandi jégmezők olvadásának hatásait nem unokáink, se nem fiaink, hanem már mi magunk fogjuk érezni. Amerika Glacier nevű nemzeti parkjában az eredeti 150 gleccserből, mára 27 maradt, amelyek kb. még 25 évet tarthatanak ki. Az egyik fontos kijelentés az volt a cikkben, hogy az olvadás jóval gyorsabb, mint a legpesszimistább előrejelzésekben állt. Bunuel állítása szerint nem bánná, ha ő is a 2 milliárd áldozat között lenne, mert a túlnépesedést tartotta Földünk egyik legnagyobb problémájának, s a katasztrófák, szerinte mindent megoldanának. Ami az ember pusztító erejét és rombolásra való hajlamát illetti, létezik az elgondolkodtató, de talán igaz mondás: "azt még nem tudjuk, hogy a harmadik viléghéborüt mivel vívja az ember, de a negyediket biztosan bunkóval és baltákkal fogja."

2007. október 25., csütörtök

» A politika margójára

13:51 | írta: d_laci | nyilvantartas | politika | még nincsenek kommentek

Nyilvántartanak.

Nyilván tartanak tőled.

2007. október 23., kedd

» A tudományos-fantasztikus horrorfilm-zsebszámológép

15:27 | írta: d_laci | horrorfilm | szamologep | tudomanyos fantasztikus | még nincsenek kommentek

Variació 1: A Föld tudósai felfedeznek parányi harci gépeket, amelyek asszonyainkat akarják, és rádióaktívak, és nem semmisíti meg őket az atombomba, de egy pap elmondja nekik, hogy van Isten, és elhagyják a Földet. Vége.

Variáció 2: A Földet eltalálja egy gigantikus üstökös és nem semmisíti meg, de mindenki meghal. Vége.

Variació 3: A Földet megtámadaják óriási Marsról, Holdról, Betelgueze-ról, más galaxisokról származó rovarok, amelyek félreértenek bennünket és nem rádióaktívak és megsemmisíti őket egy csapat fáklyás paraszt. Vége.

Csak 3 variáció a véges számú, papírra vetett számológépből, melyet a napokban fedeztem fel újra. Írta, kiötlötte: Gahan Wilson.

2007. október 3., szerda

» A szárított tintahal nem finom, egyáltalán nem finom

0:58 | írta: d_laci | kinai | negyed | tintahal | még nincsenek kommentek

Chicagoban, mint minden "normális" (amerikai) nagyvárosban, van kínai negyed. Tegnap tiszteletemet tettem én is ott. Ebben a Chinatownban két figyelemre méltó hely volt: a főutca s egy bevásárlóközpont-szerű épület. Ezeken kívül semmi nem épült kínai, amolyan pagodás stílusban, csak a kínai feliratok emlékeztettek, hogy milyen negyedbe vagy. A főutcán rengeteg étterem van,  gondoltam kipróbálok én is egyet. Olyan kínai ételt rendeltem, melyet otthon is ettem már, csirke, hal s rizs, valamint a kísérletezés kedvéért kipróbáltam vmi újat, a tofut. Semmiben nem emlékeztet az otthonihoz, az autentikus kínai kaja, rosszul is lettem tőle, viszont a kiszolgálók kedvesek voltak. Az üzletek ugyanolyanok mindenhol, romániától, amerikáig, ugyanazok a kínai importcikkek kaphatóak. A bevásárlóközpontban a legjobb dolog, a szárított dolgok boltja volt. Minden kínai édesség és csodaszer volt ott, s néhány különlegesség is. Mindet meg lehetett kóstolni, s a sok válogatás közt észre sem vettem, hogy a számban terem egy darab szárított tintahal. Ne egyetek szárított tintahalat, mert rossz.

2007. szeptember 28., péntek

» Fotóblogot mindenkinek! (Na persze...)

0:55 | írta: d_laci | 6 komment

Azért utálom a fotóblogokat, mert minden dilettáns, önjelölt fotóművész mutogathatja magát. Nincs semmi önkritikájuk, esztétikai érzékük valahol a minusz végtelenhez tart. S a baj az, hogy sokan vannak, s egymást támogatják, olyan kritikákkal, hogy fenomenális, nagyszerű kompoz0ció, hú micsoda jó témaválasztás, zseni vagy apukám/anyukám. Nem képesek kritikusan viszonyulni másokhoz, de magukhoz főleg nem, terjed a sok szemét. Aki pedig igazi fotós, s van fotóblogja, az megválogatja először a képeit, mielőtt felteszi őket, azaz önkritikát gyakorol, s biztos a negativ kommenteket is el tudja fogadni. S nem, azért teszi fel a blogjára, hogy azt olvassa, milyen ügyes, okos, nagyszerű, szép fotókat készít a leányka/fiúcska.